Fischer Iván életét átszövi Gustav Mahler gátlástalanul őszinte zenéje. Egyik legértőbb karmestereként idén azokhoz a műveihez nyúl, amelyekben kulcsfontosságú az emberi hang. A hazai közönség Mahler grandiózus „Feltámadás” szimfóniáját hallhatja, melynek felvételéért a BFZ 2007-ben megkapta a klasszikus zene Oscarját, a Gramophone-díjat.
„Egy zenekar életében tízévente egyszer kerül sor arra, hogy eljátssza Mahler 2. szimfóniáját” – mondja Fischer Iván. A Fesztiválzenekar életében ez a pillanat most újra elérkezett. Már 2006-ban is maradandót alkottak: „Fenséges, mégis intim, elsöprő, mégis lágy, körültekintően megtervezett és briliánsan kivitelezett. Ez az egyik legjobb felvétel, ami a „Feltámadás” szimfóniából valaha készült” – írta a The Washington Post.
Mahler zenéje túlfeszített, tele van erőteljes érzelmekkel és fantasztikus kontrasztokkal. A szerző a szimfónia határait folyamatosan feszegette – „a szimfónia legyen olyan, mint a világ: mindent öleljen át” –, és a közel másfél órás műben sokat tett ezért. Nemcsak zeneileg, terjedelmében és témájában is grandiózus darab a „második”, s a megmozgatott apparátus is hatalmas. Elég belegondolnunk, hogy egyszerre tíz trombita, tíz kürt, hét ütős, a „lehető legnagyobb vonóskar” és egy vegyes kar is a színpadon van.
A szerző egy temetési menet súlyával indítja el a hallgatót, és segíti át a könnyed és boldog emlékezés felé, majd a timpanik dörgése ránt tovább a bús merengésbe az élet értelmetlenségéről. A negyedik tételbe sűrűsödik az elvágyódás, a több mint félórás finálé pedig a reményé és a teljes feloldódásé.
A szimfónia 1895-ös bemutatója után Mahler a szobájába rohant és összeesett. A közönség a művet óriási tapsviharral ünnepelte, sokan sírva is fakadtak.