A történetben Vencel, a megvakult nyomdai betűszedő különleges helyzetben találja magát. A törvények szerint felülvizsgálatra kell mennie, és mivel senki sem tartható egy évnél tovább betegállományban, keresőképesnek nyilvánítják. Vencel szerint ha keresőképes, mint nyomdász, akkor ez azt jelenti, hogy lát, hiszen a bizottság csak nem lehet annyira…tudatlan, hogy egy vakot küldjön vissza dolgozni. Ezzel indulnak Vencel kalandjai az életben maradásért és a bizonyításért, hogy képes önállóan boldogulni. Dolgozni kezd, szeretője lesz, kocsmázik, sőt autót is vezet. Éli az átlagemberek átlagos életét - vakon.

A Csoda rólunk szól. Kisebb, nagyobb fogyatékosságainkról, amelyekkel újra és újra boldogulnunk kell. Szól a bizonyításról, az akaratról, hogy ha el akarunk érni valamit, akkor megtehetjük. Szól a hétköznapi elutasításról, arról, hogyan bánunk azokkal, akik mások, mint mi. És mindenekelőtt szól a megalkuvásról. Arról, hogy a boldogulásért, a beilleszkedésért mennyi áldozatot hozunk és ezzel mennyi fájdalmat okozunk azoknak, akik igazán és őszintén szeretnek bennünket. Hogy hogyan tesszük magunkat tönkre azért, hogy szebbek, jobbak és tulajdonképpen átlagosabbak legyünk.